Rólunk írták

A sors jó festő

Kölüs Lajos

A sors jó festő

 

Képbe helyez a tárlat, Kéri Mihály, az egyik alapító, kurátornak is mondhatnám, hiszen ő válogatott, mustrált, mért. Novotny Tihamér művészeti író nyitotta meg a kiállítást, aki a kezdetektől figyelemmel kíséri és kísérte a kolónia munkáját. A sors jó festő. Kirajzolja úgyis előbb-utóbb, amit látni (lét-ni) akartunk, s aztán ránézhetsz Te is: Ilyen művet akartál-e?(Csetneki József: Monológ Sárával, Zemplényi Múzsa, 9. évf. 2. (34.) sz. / 2009.) Ilyen művet akartak? Talán, nem tudom, csak azt, az alkotások ott lógnak a falakon, jelzik, befejezettek, megszülettek, önállósultak. Hatnak, kire hogy. Ki egybe látja a műveket, az előzményeket, ki csak a műre koncentrálhat, nem ismeri az előzményeket, a fázisokat, a törekvéseket. Már nem fontos a terv, a végeredmény számít, az elkészült mű. A terv valóság lett, és fordítva, a valóság terv is, a koncepció háttérben marad, mint üzenet, mint titok, mint rejtély, beleolvadt a színekbe, a vonalakba, a vászonba, a két és három dimenzióba, elválaszthatatlan tőlük.

Aknay János In memoriam 1914–1918, 2015 alkotása bár egy kép, de két elemből áll. Eldőlő és álló sírkövek, mint a katonák, vigyázban állnak, és egyszer kidőlnek, eldőlnek. Egy ismeretlen világba kerülnek, átjáró nyílik valóság és álom között, a zöldből tartunk a kékbe, a mennybe. A négyzetek tükrök, a reménytelenségből a reménybe futnak a vonalak, téglalapok, a kulcslyukba illő kulcs nincs a kezünkben. Zárt világ. Fehér háromszög, a felejtés színe, vakon nézünk a semmibe, és fáj, hogy nem látunk semmit. A hasábok rendje megtartó erőként van jelen, az emlékezés falait tartják, hordozzák. Élő nem tehet mást, emlékezik, és nem felejt.

Eőry Emil Univerzum, 2015 képének fekete szélű négyzete a kör négyszögesítéséről mesél. Kaukázusi krétakör. Dilemma, 2015 képe a fehér-kék ellentétét, hiányát mutatja, az ellentmondást, a kitakarást, az elfedést, a jelölt és jelöletlen múltat. A kifehéredést, valami végleg elveszett, vagy nem is létezett, ez eldönthetetlen. Legenda születik, legenda vész oda. Miközben lapozhatunk, kinyithatunk egy könyvet, egy füzetet, talán üres, talán sorokkal van tele. Eőry művével rokon Csetneki József Titkos mozgások I., 2015 című képe. A szürkébe belehasító kék ék, háromszög külön világot teremt, kihasít egy részt a szürke világból. A kék és fehér szín ugyanakkor beleolvad a szürkébe. Levegős alkotás, talán az arányok szétesése miatt. A Titkos mozgások II., 2015 vörös színben tobzódik. A vér szava. Küzdelem és harc. A végkimenetel ismeretlen.

Hudák Marianna Maja Lány babával, 2015 alkotása a tudós nőt, lány figuráját festi meg, amikor a kísérlet az élet része, az élet felfedezése, benne a játék, a baba csak kellék, és nem cél, nem is eszköz. A baba szeme fekete szalaggal leragasztva, mintha a babának valódi szeme lenne, és nem láthat akármit, a titkot. Élő lesz a holt baba, ha nem is a kísérlet tárgya, eszköze. A szürkeségből ragyog ki a kislány, valaminek az örököse is. Hudák Marianna a brutál art stílust (nyers, durva, brutális, szertelen, csiszolatlan művészet) kedveli és alkalmazza. Lehengerlő, erőszakos kép. Valami kegyetlenség, kíméletlenség (emberi és állati) is megjelenik, ott bujkál a figurában. Sőt trauma. A lány macskával, 2015 kép a gyermeki ártatlanságot és a vér szavát, a gének által determinált örökséget állítja párhuzamba, provokatívan.

Kovács Johanna Rés a létben I., 2015 montázsa a rétegek textúráját, hatását vizsgálja. Miként lesz a fekete és a piros folt meghatározó, felhívó színné. Hogyan nem lesz uralkodó szín a fehér. A lét egyik állapota, 2015 című képen a fehér szín feketével való átitatódását látjuk, a foltosodást, a szennyet, a szennyeződést, hogy semmi sem tiszta, semmi sem élesen elhatárolt. Valami mindig belóg a képbe, szálkásan, montázs révén. Színek és formák ütköznek, függnek, lefele tartanak, sorsszerűek.

Kalocsai Enikő a természet felé fordul (Vízfények, 2015), nála az égbolt és a vízfelület lesz eggyé, elválaszthatatlan a kettő, illetve bármelyik lehet. Négy kocka, négy égtáj, négy horizont. Hullámok, felhők, a messzeség, a távolság látképét kapjuk. Sötétedik, a világosságot elnyeli a sötét tónus, a szürkület. Vízbe merül a fény, kialszik, kihuny. Puhán és csendesen. Finom tónusátmenetek, árnyalatok, motívum- és színmegfelelések jellemzik művét.

 

Érd Pest megye legnagyobb városa, művészek otthona is. Erre bizonyosság a mostani tárlat, a hetedik a maga nemében. Ha költenél s van rá költség, / azt a verset heten költsék– írta József Attila. Érden tizenketten festettek, alkottak. Szellemiségük rokon, stílusok nem, és nem is lehetne másként. Függetlenek, ha költenek is, mert a festői munka anyagot és helyet igényel. Segít a város, cserébe képet kap. Képet kapunk arról, hogy áll a művészet Érden.

Az Érdi Művésztelep kiállítása

Érdi Galéria, 2015. 10. 20.–2015. 12. 12.

A látható lélegzet

Deák Csillag

A látható lélegzet

 Nyáron két hétre Érd városa biztosítja a helyet, az anyagi és tárgyi feltételeket a művészek számára, akik cserében egy képet ajánlanak fel a város gyűjteményébe. A művésztelep alapítói egy-két új résztvevőt hívnak maguk mellé.Minden év őszén egy kiállításon a nagyközönség is megtekintheti a felajánlott műveket. Az itt maradó műalkotások más vidékekre is elviszik a város hírét, arculatát, hiszen az Érdi Művésztelepről a művészeti folyóiratok, televízió, rádió, napilapok is beszámoltak és pozitív kritikákkal illették.

Sz. Varga Ágnes Üzenet, 2015 című alkotása a hold fényére fókuszál – miként világít, holott nincs saját fénye. Csupasz világ, tükrözés, ahogy a művész a vibráló fehér színt létrehozza a végtelen fekete síkban. Életre kel, lábra szökken a fény, mint a szik, kivirágzik. Móricz és Tömörkény szikes pusztája ez, ahol még fokossal jelölték ki az élet sötét terét és a jövőjét. Nála a szelídség látszat, inkább a végzet gyökeret eresztő erejét tárja elénk, a pillanatot, amelyben megfogant, létrejött valami végzetes erő, energia. Az ütközés elkerülhetetlen. Hegyes, függőleges formák hatolnak lejjebb és lejjebb, nincsenek hatással egymásra, vannak. Az írásjel kódolatlan, megfejtendő felirat. Indulatot gerjeszt és őriz. Természet és emberi gondolat, érzés fonódik egybe, míg „el nem fehérül a száj is”. Elfehéredik. A fekete mint seb jelenik meg, csonk és üszög. Sz. Varga meditál is a fényben, a fény alatt, a fény közelében. Kálváriát jár, de ki sem mozdult teréből. Üzenő és üzenet kettőse. Univerzum és látomás, hogy a lélek örök. Cifrázatlan fájdalom hatja át a képeket. Az elmúlás feletti fájdalom. A túlparton jár, gondolatban biztosan, hogy ott van lent, Hadész birodalmában, miközben fönt ragyog Isten szeme.

Fritz Rautner Cím nélkül alkotása Krisztus keresztre feszítésének stilizált képe. Árnyék és a test. Absztrakció eredménye a jelformák sokasága. Krisztus lélekben még ott van a keresztfán, de testben már nem. Ez a paradox. Nem a sziklabarlang ürességét tárja elénk, hanem hatalmas erők törnek fel a mélyből, valaki feltámadott, a test a keresztfáról jutott a mennybe, szárnysuhogással, épp most száll fel. Az írásjelekből így lesz üzenet, a megváltás, a béke üzenete. A másikCím nélkül, 2015 kép felesel Karsch Manfred művével. Nem fűzfa lóg a folyóba, csupán a zöld színt takarni kezdi a sötét, pókhálószerűen, sejtelmesen. Esti homály, esti vízpart. Expresszív hatás árad a két képből, a keresztmotívum is bevillan.

Karsch Manfred Nyári fényben, 2015 fluxusa is a fénnyel játszik, a zöld és sárga színekkel, tükröződik a tó, a víz felülete, dereng valami, reggel vagy kora délután. Elnyelődik a nap, akár az álomban. Nincs part, parttalan a világ, az észlelés. A függőleges vonalak könnyedek és súlytalanok, a vertikalitás a föld-ég kapcsolatát sejteti. Nem volna szép, ha égre kelne / az éji folyó csillaga (József Attila). Szép, hogy nem kel, de mégis Karsch Manfrednél ott van. Hangulatként, benyomásként. Mi vagyunk ott a képen, testetlenül, színbe és fénybe párásodva, lélekkel telten. Szegmentum II., 2015 az előbbi mű párja, a barnás szín válik uralkodóvá. Az elmerülésről van szó, az átalakulásról.

Puha Ferenc Cím nélkül, 2015 képén fekete napot látunk, de lehetne akár egy sárkány is, amely repül, zsinegen függ. A távolban derengő fehér a kép középpontjában megtöri a kép komorságát.

Kéri Mihály Négyzet szürkében, 2015 képén a fekete négyzet színeváltozását, földszínbe olvadását látjuk. Elmosódik az éjszaka, de a fény szürkésen világít, foglyai maradunk az álomnak, az emlékezés foltjainak, a földi létnek. Itt nincs menny, nincs kékség, nincs remény. Szigorú rend van, a titok mélyében járunk, talán a pokolban, nem tudni. Valami megszületik, valami megszületett, a tenger, a horizont, a sejtés, hogy a ködös, szürke távolság átláthatatlan, de csábít, hogy többet tudjunk róla. A Befejezetlen mondat, 2015 cím kissé didaktikus, az És akkor szöveget tárja elénk a kép, a nincs vége sóhaj, végtelen lélegzet, már Déry Tibor sincs itt. Lehúzott roló, lehulló függöny, a színpadi előadás véget ért, a néző figyel, magára marad, miként a színész is a színfalak mögött. A magára hagyás és maradás kettőse felveti a létkérdést: meddig és hogyan élünk? Már nem a miért a fontos.

Wrobel Péter Átkelés a sivatagon, 2015 képén a sok pont szín- és formarelációként, humorosan felfogva (kiütés?) jelenik meg, a sáskahad, a pusztítás és pusztulás, a szomjúság sárga foltjai, valami elvész, megszűnik, hiába süt és ragyog a nap. Itt nincs légió, Nagy Sándor útja a Makrán-sivatagon keresztül. A kép kontextusa sokrétű, nyitott filozófiát feltételez. Wrobel Két metafizikus objekt, 2015 műve megőrzi a sivatag látképét, de éjjel, ahogy a szellemalak megjelenik, hieroglifaként. Csillagrendszer az éjszakai égbolton. Zárt és nyitott ablak. Mottóként is idézhettem volna írásom elején Wrobel Pétert:… Emlékszem gyermekkorom első művészeti élményére: nagymamám lekvárt ken fel a vajas kenyérre – hát ez volna a festészet. A lélegzettől bepárásodó ablaküvegre: hát ez volna a képzőművészet. Minden érdekelt, ami láthatatlan…